Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Gergényi utolsó bosszúja Várkonyi Balázs, Magyar Hírlap, 2007, május 24. Istenem, a régi szép idõk, amikor az utcán még nap mint nap gyönyörködhettünk a szovjet autógyártás Zaporozsec nevû remekében! A szépség és finomság volt maga. V-4-es motorja eredetileg harckocsikban indító alkalmatosságként szolgált. Ment is, mint a tank. Külön fûtõmotor tette teljessé az utazók kényelmét. Hangja kellemes, akár a duruzsolás. Munkásõrök soron kívül kaptak rá kiutalást. Igényeiknek pontosan megfelelt. Küllemre a kocsi az NSU Prinzre hajazott, de kizárt, hogy lopták volna a formát. A szovjet elvtársakról ilyet feltételezni se lehet. Ezt a kellemes jármûvet a népnyelv csak Brezsnyev bosszújának hívta. Gergényi tábornok nem autótervezõ. Ellenben nagy szervezõ. Mi mást hagyott volna hát örökül utódjának, mint egy új modellt. Az õrzés szervezését. Kiszervezését. Egyik utolsó rendelkezése szerint a rendõrségi objektumokat eztán nem maguk a rendõrök, hanem egy erre szakosodott vállalkozás – amúgy egy hajdani fõrendõr cége – védi. A magyarázat szerint alapvetõen a létszámhiány indokolja a döntést, az így felszabaduló erõt az utcára irányíthatják. Azt is tudatták, hogy nem a leváltott fõkapitány egyszemélyes döntésérõl van szó, hanem egy pályázat zárását követõ lépésrõl. A sietség alighanem megbosszulta magát. Tegnap jól értesült forrásra hivatkozva közölte a távirati iroda, hogy a szerzõdést felbontják. A rendõrség illetékese viszont tartotta magát ahhoz, hogy minden változatlan. Ha cáfolják, akkor igaz – mondja erre a sokat látott ember. A biztonsági õrök – régen portások – mindeddig a fegyveres erõk közelébe se mehettek. Most beépülhetnek a nagy rendszerbe. Amúgy is sok köztük a kiszolgált rendõr, legalább nosztalgiázhatnak egy kicsit. Sok fõrendõr már most jelzi aggályát. Gergényi viszont, ha rajta múlna, tán tovább is lépne egy lépéssel. Mert hát miért ne lenne "kiszervezhetõ", külsõ vállalkozásba adható akár a fogdaszolgálat. A pályázatnál elõnyt élvezhetnének, akik gyakorlatot szereztek ebben, vagyis már voltak zárkalakók. Kiadható a tömegoszlatás feladata is, fõként azoknak, akik a rendõrökkel való közelharcban rutinnal bírnak. Végsõ esetben a tüntetõk önfeloszlatása is gyakorlattá tehetõ, ez pedig rendkívüli megtakarítást eredményezne. A közelmúltbeli "sajnálatos események" következményeként esetleg civillé vedlõ szakemberek tapasztalata is hasznosítható, vétek lenne nem élni ezzel. Az emberrablással gyanúsított kisvárdai rendõrök például az elõállítási szakszolgálatra alapíthatnának kft.-t. A Borsodban lebukott autópálya-rendõrök közlekedésbiztonsági szakértõkként jeleskedhetnének. A – gyanú szerint – móri fegyverszállító tudását a technikai bázison lehetne hasznosítani. A Múzeum körúti ötök lehetséges új szolgálati helyére még nincs tippünk, ifjúságvédelmisnek azonban biztosan megfelelnének. De vissza a kályhához: egy rendõrségi szakértõ nyilatkozatából tudhatjuk, hogy nálunk az épületek védelmében sokkal nagyobb rutinjuk van a magáncégeknek, és az eszközállományuk is jobban megfelel erre a feladatra, mint a rendõröké. E mondat után akár szoronghatnánk is. A honvédségnél egyébként ez az õrzési gyakorlat már régen meghonosodott. Hogy miért nem katona véd katonai objektumot? Az okvetetlenkedõ kérdésre tavaly a HM-államtitkár azt válaszolta: komoly visszalépés lenne a professzionális hadsereg felé vezetõ úton, ha ismét a katonák õriznék a laktanyákat. A civilekkel való õriztetés egyébként évente durván négymilliárd forintot emészt fel. Az államtitkár szerint viszont ez nem pénzügyi, hanem szakmai kérdés. De éppen itt a baj. A napvilágra került rendõrségi esetek nemcsak a szervezet morális állapotáról, de szakmai gyengéirõl is árulkodnak. Bennfentesek a tudói, hogy a vezetõk kiválasztásánál kontraszelekció mûködik, sokszor a lobbikészség kap döntõ szerepet, az állomány toborzása pánikszerû, katasztrofálisan gyenge a HR-tevékenység. És amit a pszichológusok a legsúlyosabb problémának tartanak, az az állomány sok tagjának gondolkodásában meglelhetõ bosszútudat, a retribúció. A kellõ felkészültség nélkül felelõs pozícióba került ember gyakran igazságosztó szerepbe képzeli magát. És még mindig ez a kisebbik rossz. A rendõrbûnözés mögött viszont ott sejlik az egész társadalom megannyi válságtünete. Várkonyi Balázs, újságíró Gergényi utolsó bosszúja. Magyar Hírlap, 2007, május 24.